A projektekkel kapcsolatos információk 2023. június 30-áig frissültek. Újabb információk itt érhetőek el:
https://kormanyhivatal.kh.gov.hu/kormanyhivatalok/komarom-esztergom
+36-34-795-068 / +36-34-795-069
foglalkoztatas@komarom.gov.hu
2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2.

A programban fontos helyet kap a pályaorientáció, ami ma már nem csak a fiatal 7—8. osztályos diákokat érintő nagy kérdés, hanem a felnőtt képzési oldalon és a munkáltatói részről is folyamatosan jelen lévő és egyben gazdasági kérdés is. Így fokozott fontosságú, hogy a projektrésztvevők megfelelő módon kapjanak lehetőséget pályaorientációs tájékoztatásra.

Az általános iskolások részére, már az első nagy megmérettetésekor (pályaválasztás) is nagy jelentősége van a tapasztalásnak, melyet a térség iskolái - a paktum tagokkal közösen - tanulmányutak, gyár- és üzemlátogatások szervezésével tudnak közelebb hozni az érintett diákokhoz.

Nagyobb korosztályok illetve felnőtt képzések esetében a próbamunkával kiegészített tapasztalatszerzéssel lehet minél több szakmát bemutatni, megismertetni a leendő képzésben résztvevőkkel. Ez plusz ráfordítást jelent minden résztvevő részéről, azonban nagy valószínűséggel nem annyit, hogy az a hosszú távú megmaradás növelésének köszönhetően ne térülne meg. Ezt kiegészítendő a kompetencia felmérésekkel terelhetőek és irányíthatóak a foglalkoztatásba bevont egyének. A jól előkészített felmérések eredményeként, melyek kiegészülnek a foglalkoztatók közreműködésével elkészített munkaerőhiány által generált képzési igényekkel, megfelelő képzések indíthatóak el, ezáltal a kereslet és a kínálat minél közelebb kerül, így a foglakoztatás növelése is elérhető.

A gondos előkészítésnek köszönhetően a munkavállalók megtapadása a választott szakmában nagyobb eséllyel valósul meg a munkaerőpiacon.

Kiemelt jelentőséget kaphat mindez a felnőtt képzés esetén, mert egy rosszul sikerült iskolai életutat követően a megfelelő kompetencia felmérést követően a pályaorientáció hatására történjen meg az át- illetve továbbképzés.

A munkáltatók bevonása ebbe a folyamatba elősegíti versenyképességük megőrzését/fejlesztését, illetve a meglévő hiányszakmák feltöltését szakemberekkel / szakképzett munkavállalókkal.

 

A pályaorientációt (továbbtanulást) jelenleg is több szervezet valamint az online is elérhető oldalaik segítik. A témában rövid összefoglalóját készítettek 2016-ban a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály munkatársai. Az igényes és játékosan összeállított útmutatóban hasznos információkat találnak a pályát választók.

Megyei középiskolák szakképzési gyűjteményét is elkészítette munkatársunk, mely filmek és szakmaleírások gyűjteményével segít a döntésben:

 További pályaorientációs linkek:

Milyen lenne a világ szakemberek nélkül?

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal illetve jogelőd szervezete (Munkaügyi Központ) minden évben különböző rendezvényeket, fórumokat szervezett különböző helyszíneken (Tatabánya, Tata, Esztergom, Komárom…) a pályaválasztás elősegítése érdekében:

  • Pályaválasztási Kiállítás (a 2-3 napos rendezvényeken a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményei, iskolái; felnőttképzést folytató szervezetek mutathatták be képzési „portfóliójukat” az érdeklődőknek). A rendezvényen un. „Szakma-sziget+ program is bemutatkozott, ahol a megyei munkáltatók közül sokan mutatták be tevékenységüket, szakmájukat (pl. díszkovács…).
  • Fiatalok Európája (elsősorban a pályakezdő továbbtanulni és/vagy elhelyezkedni szándékozó fiatalok részére szervezett képzési – és állásbörze)
  • Karrier Expó (pl. 2016. szeptember 27-én Karrier Expo 2016 címmel Állásbörzét és információs napot szervezett Tatabányán),
  • Nemzetközi Állásbörzék (pl. Esztergom, Komárom), ahol a szlovák munkaügyi szervezettel közösen került sor a rendezvény megszervezésére.
  • A Pályaválasztási Kiállítás és egyéb rendezvények sok esetben konferenciákkal, szakmai fórumokkal párosultak, ahol a szakemberek mellett az érdeklődők is új információkat szerezhettek a pályaválasztással, az át- és továbbképzésekkel, a foglalkoztatással…. kapcsolatosan.

A megye szinte valamennyi járási székhelyén megrendezésre került valamilyen, a pályaválasztáshoz kötődő program az általános és középiskolás tanulók, valamint szüleik számára, hogy megismerkedjenek a megye iskoláival, a képzésekkel, szakma-, és pályaválasztással, továbbá tájékozódjanak az aktuális továbbtanulási lehetőségekről.

Az elmúlt években sikeres kezdeményezés volt a „Szakmatúra” nevű pályaválasztási akció, amely keretében a fiatalok üzemeket látogathattak a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével, így közvetlenül tapasztalhatták/láthatták az egyes vállalkozásoknál az egyes szakmákat.

A Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakemberei folyamatosan biztosítanak tájékozódási lehetőséget a pályaorientációval, a szakmunkástanulók tanulószerződésével és ösztöndíj lehetőségekkel kapcsolatosan.

A megye és Oroszlány középfokú oktatási intézményei is minden évben rendeznek nyílt napokat, pályaválasztási napokat, ahol az általános iskolák végzős diákjai megismerkedhetnek az egyes intézményekkel, az indítani tervezett képzésekkel.

  • PVK katalógus

Hírlevél

Statisztika

Ma174
Tegnap226
Ezen a héten400
Ebben a hónapban4404
Összes703982

Látogatók Infói

  • IP címe: 3.141.100.120
  • Böngésző: Unknown
  • Böngésző verziója:
  • Operációs Rendszer: Unknown

Ki van Online

2
Elérhető

2024-04-16

 

kormany.hu

 

kemkh