A projektekkel kapcsolatos információk 2023. június 30-áig frissültek. Újabb információk itt érhetőek el:
https://kormanyhivatal.kh.gov.hu/kormanyhivatalok/komarom-esztergom
+36-34-795-068 / +36-34-795-069
foglalkoztatas@komarom.gov.hu
2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2.

Foglalkoztatási paktum megvalósítása Esztergom járás területén (TOP-5.1.2-15-KO1-2016-00002)

 

 

Legfontosabb projektesemények:

2018 október 29-én a projekt eredményeiről sajtóhirdetés jelent meg a 24 órában, valamint Esztergom Város Önkormányzata rádiószpotban is tájékoztatást nyújtott a projekt eredményekről.

2018 október 11-én a megyei foglalkoztatási paktum projekt záró rendezvényén bemutatásra kerültek az esztergomi projekt eredményei is.

2018 október 15-én Esztergomban, a Szent Adalbert Központ dísztermében lezajlott a projekt záró rendezvénye, valamint Irányító Csoport ülése. A projekt eredményeit széles körben terveztük elterjeszteni, ezért az ülésre meghívást kaptak a Foglalkoztatási Fórum tagszervezetei is, tehát mind a Fórum, mind pedig az Irányító Csoport szavazatképes volt. A paktum záró rendezvényét, egyben az Irányító Csoport 6. ülését Horváth Szeder Gábor, az Irányító Csoport elnöke nyitotta meg. Az előzetesen kiküldött napirendi pontokat egyöntetűen elfogadta a Fórum és az Irányító Csoport. Az első napirendi pontnál „A paktum minősítési eljárás lefolytatása” volt. A Magyar Államkincstár és a Pénzügyminisztérium által szeptember közepén megküldött sablontáblázatot az időközi minősítés adataival töltöttük fel, ez került a paktumszervezet elé. A minősítési táblázat főként a paktum felállításával és működésével kapcsolatos kérdésekből és válaszokból áll. A minősítő táblázatot a paktumszervezet elfogadta, és azóta benyújtásra is került a Közreműködő Szervezetnek, valamint a Pénzügyminisztériumnak is. Második napirendi pontként a projekt eredményeinek bemutatása következett. Elhangzott, hogy a 170 projektbe bevont ügyfél közül a legtöbb az alacsony iskolai végzettségűek, a roma nemzetiségűek, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek, valamint az 50 év felettiek célcsoportjába került. Jelentős volt a közfoglalkoztatottak és az inaktívak bevonása is. Mintegy 1160 munkaerőpiaci szolgáltatási (mentorálás, tanácsadás) alkalom valósult meg szeptember végéig. 125 ügyfél került foglalkoztatásba, ebből 9 egyéni vállalkozást indításához kapott támogatást. A 79, térségben működő, bérjellegű foglalkoztatási támogatásban részesült munkáltató túlnyomó többsége (90%) mikro-, illetve kisvállalkozás, tehát a támogatások nagy része a helyi KKV-khoz került. A projekt eredményei záró kiadványban jelennek meg, melynek tervezete kiküldésre került a paktumszervezet részére.

2018 szeptember 13-án Esztergomban, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara esztergomi irodájában lezajlott a projekt 6. Foglalkoztatási Fórum, valamint 5. Irányító Csoport ülése. A rendezvényt Horváth Szeder Gábor, az Irányító Csoport elnöke nyitotta meg. Köszöntőjét követően az első napirendi pontnak megfelelően Szekeresné Horváth Zsuzsanna, az Esztergomi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője beszámolt a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről. Az osztályvezető asszony tájékoztatta az Fórumot az álláskeresők júliusi számáról, és a járási (3,4%), illetve a megyei (3,6%) rátáról is. A sikeres közvetítések aránya 77,5 % volt (a megyei átlag 46,8%), amelyekből a közvetítések 57%-a a regisztrációt követő 1 hónapon belül történt. A nyári diákmunka 203 főt érintett. Ebben az évben már nemcsak az önkormányzatok voltak a foglalkoztatók, hanem a vendéglátásba is tudtak közvetíteni tanulókat. Ezután Bánhidy András partnerségi koordinátor beszámolt a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről. A harmadik napirendi pontban a projekt aktuális helyzetének ismertetése történt meg. Elhangzott, hogy a projekt augusztus 31-én érte el az 5. mérföldkövét, az ezzel kapcsolatos szakmai beszámoló elkészítése folyamatban van. A második ütem előkészítő munkálatai elkezdődtek. A negyedik napirendi pont a paktum minősítési eljárás lefolytatásának előkészítéséről, valamint a paktum működés monitoring folyamatának összeállításáról szólt. 2018. szeptember 12-én e-mailen megérkezett a Pénzügyminisztériumból a sablon, mely megküldésre került a paktumszervezeti tagoknak. A Fórum javaslatára az ICS egyöntetűen elfogadta a dokumentumokat.

2018. augusztus 31-ig összesen 170 fő került be a projektbe, ami 122%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 126 fő támogatással foglalkoztatásba került, közülük 10 főt részesítettünk vállalkozóvá válási támogatásban. A célcsoport számára megítélhető foglalkoztatási támogatások folyósítása folyamatos.

2018. július 31-ig összesen 170 fő került be a projektbe, ami 122%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 126 fő támogatással foglalkoztatásba került. A célcsoport számára megítélhető foglalkoztatási támogatások lekötése gyakorlatilag teljes mértékben megtörtént, ami azt jelenti, hogy kötelezettséget vállaltunk a 2018. október 31-éig kiutalandó bérjellegű és egyéb, a foglalkoztatással kapcsolatos támogatásokra (pl. munkába járási bérlet támogatása).

2018. június 30-ig összesen 162 fő került be a projektbe, ami 117%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 118 fő támogatással foglalkoztatásba került.

2018. június 5-én Esztergomban, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara esztergomi irodájában lezajlott a projekt negyedik Irányító Csoport ülése. A rendezvényt Horváth Szeder Gábor, az Irányító Csoport elnöke nyitotta meg. Köszöntőjét követően az első napirendi pontnak megfelelően Szekeresné Horváth Zsuzsanna, az Esztergomi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője beszámolt a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről. Ezután Bánhidy András partnerségi koordinátor beszámolt a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről. A harmadik napirendi pontban projekt aktuális helyzetének ismertetése történt meg. Elhangzott, hogy a projektben vállalt bevonandó létszámot (139 fő) teljesítettük, valamint a képzési indikátort (25 fő) is, ugyanis a két tartgoncavezető képzésen összesen 32 fő végzett. Az ICS egyöntetűen elfogadta a dokumentumokat.

2018. május 31-ig összesen 160 fő került be a projektbe, ami 115%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 116 fő támogatással foglalkoztatásba került.

2018. április 30-ig összesen 147 fő került be a projektbe, ami 107%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 104 fő támogatással foglalkoztatásba került.

2018 márciusában sikeresen befejeződött a második Építő- és anyagmozgató gép kezelője (targoncavezető) + gépkezelői jogosítvány képzés. Az oktatás keretében mind a 17 célcsoport tag tanúsítványt, valamint gépkezelői jogosítványt szerzett. Folyamatban van a résztvevők foglalkoztatásba helyezése. Folyamatban van a résztvevők foglalkoztatásba helyezése. Ezzel a projekt teljesítette a minimum 25 fős képzési kötelezettségét.

2018. március 31-ig összesen 126 fő került be a projektbe, ami 91%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 85 fő támogatással foglalkoztatásba került.

2018. március 27-én Esztergomban lezajlott a projekt ötödik Fórum ülése. A rendezvényt Horváth Szeder Gábor, az Irányító Csoport elnöke nyitotta meg. Köszöntőjét követően az első napirendi pontnak megfelelően Szekeresné Horváth Zsuzsanna, az Esztergomi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője beszámolt a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről. Ezután Bánhidy András partnerségi koordinátor beszámolt a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről. A harmadik napirendi pontban projekt aktuális helyzetének ismertetése történt meg. A Fórum, egyöntetűen (11 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül) elfogadta a dokumentumokat.

2018 februárjában elkészült a projekt szóróanyaga (leporello) 1000 példányszámban.

2018. februárjában sikeresen befejeződött az Építő- és anyagmozgató gép kezelője (targoncavezető) + gépkezelői jogosítvány képzés. Az oktatás keretében mind a 15 célcsoport tag tanúsítványt, valamint gépkezelői jogosítványt szerzett. Folyamatban van a résztvevők foglalkoztatásba helyezése.

2018. február 28-ig összesen 81 fő (58%) került bevonásra a projektbe.

2018. január 31-ig 9 fő került bevonásra a projektbe, sikerült mindegyiket támogatással foglalkoztatásba helyezni.

2018. január 29-én, Esztergomban, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara esztergomi irodájában lezajlott a projekt negyedik Fórum és Irányító Csoport ülése. A rendezvényt Horváth Szeder Gábor, az Irányító Csoport elnöke nyitotta meg. Köszöntőjét követően az első napirendi pontnak megfelelően Szekeresné Horváth Zsuzsanna, az Esztergomi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője beszámolt a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről. Ezután Bánhidy András partnerségi koordinátor beszámolt a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről. A harmadik napirendi pontban projekt aktuális helyzetének ismertetése történt meg. A Fórum, egyöntetűen (10 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül) elfogadásra javasolta a dokumentumokat az Irányító Csoport számára. Ezt követően lezajlott a projekt Irányító csoportjának 2. ülése is, melyen a jelen lévő tagok egyhangúlag elfogadták a Fórum által megszavazott beszámolókat. A negyedik napirendi pont (Egyebek) lehetőséget adott a további egyeztetésre. Horváth Szeder Gábor elnök szóban jelezte, az indikátor számok tekintetében a munkaerő-piaci szolgáltatásba bevonandó 139 főből 52 fő (37%) bevonása már megtörtént. A 61 fős bértámogatásból pedig 20 fő (33%) bértámogatása valósult meg.

Mivel a projekt előkészítési szakaszának lezárása a tervezettnél hosszabb ideig húzódott el, ezért Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott 2018. január 10-ei döntése nyomán megkezdődött az ügyfelek bevonása a projektbe, és ezzel párhuzamosan munkaerőpiaci szolgáltatások (információ nyújtás, mentorálás, tanácsadás) nyújtása részükre.

2017. szeptember 14-én megtörtént a szerződéskötés a külső munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtókkal.

2017. június 30-án benyújtásra került a projekt előkészítési szakaszát lezáró 2. mérföldkő beszámoló, melyhez csatolásra kerültek a stratégiai dokumentumok is. Ezt követően a főkedvezményezett Kormányhivatal kezdeményezte az előkészítést lezáró támogatási szerződés módosítását.

2017. május 31-én Esztergomban, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara esztergomi irodájában lezajlott a projekt harmadik Fórum ülése, valamint az Irányító Csoport alakuló ülése. A Fórumon a paktumszervezet 11 jelenlévő tagképviselője az Irányító csoport számára elfogadásra javasolta a Kisbér Járási Foglalkoztatási Stratégiát, mely tartalmazza az Akciótervet, a 3 projekttervet és a Paktum menedzsment szervezet éves munka- és költségtervét is. Szintén elfogadásra került a Munkaprogram. A Fórum az Irányító Csoport önkormányzati képviselő tagjának Tát Község Önkormányzatát, a képző intézmények képviselő tagjának a Tatabányai Szakképzési Centrumot szavazta meg, 11 egybehangzó igen szavazattal. Ezután megkezdődött az Irányító Csoport alakuló ülése, ahol megalakult az Irányító Csoport, valamint megválasztásra került az elnök és az elnökhelyettes személye. Az ülésre mind a 6 szervezet delegált szavazó személyt. Mivel az Ügyrendben felsorolt ICS tagok, valamint a Fórumon megszavazott szervezetek elfogadták a tagságot, ezért a projekt Irányító Csoportja az alábbi tagokból állt fel: Esztergom Város Önkormányzatának képviselője (1 fő), a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal képviselője (1 fő), a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat képviselője (1 fő), a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselője (1 fő), a járási önkormányzatok képviselője: Tát Község Önkormányzatának képviselője (1 fő), a képző intézmények képviselője: a Tatabányai Szakképzési Centrum képviselője (1 fő). Az Irányító Csoport egyöntetű 6 igen szavazattal elnökének Horváth Szeder Gábort, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatalának hivatalvezetőjét szavazta meg, elnökhelyettesének pedig Steindl Balázst, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnökét választották meg. Ezután megtörtént az Irányító Csoport Munkatervének ismertetése, valamint elfogadása. Következő napirendi pontként az ülés első részében, a Foglalkoztatási Fórum keretében tárgyalt stratégiai dokumentumok elfogadása történt meg.

2017. április 28-án Esztergomban, a Szent Adalbert Központban lezajlott a projekt második Fórum ülése. Megnyitóként Romanek Etelka, Esztergom Város polgármestere, Dr. Völner Pál államtitkár, Steindl Balázs, a Komárom-Esztergom Megyei közgyűlés alelnöke, Dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Dr. Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja mondott köszöntőt. Ezt követően az Együttműködési Megállapodás, Ügyrend és SzMSz bemutatása következett, melyet a jelenlévő önkormányzatok, intézmények, képzőhelyek, egyesületek és alapítványok képviselői (a paktumszervezet) egyhangú szavazással, 16 igen szavazattal elfogadtak. Az Együttműködési Megállapodás ünnepélyes aláírásával hivatalosan is megalakult az Esztergom Járási Foglalkoztatási Paktum. Az alakuló ülés után sajtószünet következett, majd Horgosi Nóra, az Adaptatio-M Kft. munkatársa mutatta be a Foglalkoztatási Stratégia és Akció-, valamint a projektterveket. Végleges elfogadásuk várhatóan május végén, a következő paktumülésen lesz. Szintén a május végi paktumülésen fogadják majd el a tagok a Munkaprogramot.

2017. április 4-én lezajlott a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara esztergomi irodájában a projekt első, egyeztető Fórum ülése. A konzorciumi vezetők képviselőin kívül a rendezvényen jelen voltak a leendő foglalkoztatási paktumtagok képviselői is. Hajasné dr. Hertelendi Valéria főosztályvezető asszony (KEM KH Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály) megnyitója után Horváth Szeder Gábor, az Esztergomi Járási Hivatal hivatalvezetője ismertette a projektet. Az előzményeket tekintve hivatalvezető úr vázolta a térség munkaerő-piaci helyzetét, különös tekintettel a jelenleg már tapasztalható munkaerőhiányra. A program második felében Horgosi Nóra az Adaptatio-M Kft. képviseletében tartott tájékoztatót a cég által végzett előzetes felmérések eredményéről és a foglalkoztatási paktum felépítéséről, valamint a Foglalkoztatási Stratégia és Akcióterv kidolgozásáról.

2017 I. negyedévében megtörtént a kapcsolatfelvétel a leendő paktumszervezeti tagokkal.

2017 telén a Kormányhivatal biztosította a projekt megvalósításához szükséges szakmai munkatársakat (partnerségi koordinátor, projektmenedzser, pénzügyi vezető, szakmai megvalósítók).

  1. január 9-én elindult a projekt megvalósítási időszaka.

2017. január 4-én aláírásra került a projekt Támogatási Szerződése.

A kedvezményezett neve: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal A projekt címe: Foglalkoztatási paktum megvalósítása Esztergom járás területén A szerződött támogatás összege: 215.500.000 Ft A támogatás mértéke: 100%

A projekt tartalmának bemutatása:

Esztergom járáson belül nagy különbségek mutatkoznak gazdasági szerkezet tekintetben. Esztergom fejlődő ipari térség, jelentős multinacionális vállalatokkal és beszállítói körrel rendelkezik a járás többi részében a gazdasági szerkezet váltás folyamata zajlik. Esztergom városában kiemelten, de járás többi részében is elsősorban a szakképzett munkaerőhiány okoz problémát. Emellett azonban továbbra is ott vannak azok a rétegek, amelyek hosszabb ideje kiszorultak a munkaerőpiacról, elhelyezkedési esélyeik romlanak. A pályázat célja hogy, a paktum a helyben jelentkező igényekre minél teljesebb körű programot tudjon megvalósítani képzési, bér és bérköltség stb. támogatások, munkaerőpiaci szolgáltatások, illetve ezek kombinációja révén. A projekt célcsoportja a hátrányos helyzetű és inaktív személyek. A programban kiemelt szerepet kap a TOP ERFA beruházásból megvalósuló gyermekellátási kapacitások humánerőforrás szükségleteinek támogatása. A foglalkoztatási együttműködés keretében a Foglalkoztatási Paktum programot a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, mint konzorciumvezető és Esztergom Város Önkormányzata, mint konzorciumi partner kívánják megvalósítani Esztergom Járás terültén. A területi lehatárolás a Megyei Önkormányzattal és a többi leendő helyi területi szereplővel közösen történt.

A projekt teljes időszakában a projektgazda kiemelt figyelmet fordít a TOP 5.1.1-15 paktum programhoz való illeszkedésére, a tervezett tevékenységek szinergiájának biztosítására és a párhuzamosságok elkerülésére. A projekt előkészítését helyzetelemzés előzte meg. Érintteti kör: munkáltatók, munkavállalók, önkormányzatok, civilek, iparkamara, képző intézmények. Eredmények: a megkérdezett vállalkozások 90%-a tervez fejlesztéseket végrehajtani az elkövetkezendő 5 évben, a fejlesztési igényekhez kapcsolódóan létszámbővítést is. A megkérdezett vállalkozások és az önkormányzatok nagy része nyitott a Foglalkoztatási Paktumba való belépésre. Ebben a fázisban felmérésre kerültek a lehetséges paktumpartnerek, elsősorban közülük kerülnek kiválasztásra a paktumtagok. A nagyvállalatok képzési igényei elsősorban betanító képzésre korlátozódik, kompetenciafejlesztéssel párosítva. A paktum megállapodás keretében létrejött aktualizált munkaerő igényfelmérések fogják a pontos OKJ-s és/vagy egyéb képzési, bér, bérköltség támogatási igényeket kijelölni. A konzorcium a költségvetés több mint 70%-át a célcsoport támogatására fordítja.

A támogatások eredményeként a munkaerőpiaci programba 139 fő kerülne bevonásra, akik közül az álláshoz jutók száma legalább 61 fő, a támogatást követő 6 hónapon belül is foglalkoztatottak száma tervezetten 15 fő.

Tervezett tevékenységek:

Az előkészítés során:

Az előzetes helyzetelemzés (munkáltatók, leendő paktumtagok célcsoporti személyek kérdőíves felmérése/interjú), és az előzetes programterv megalkotása, a paktumtagsági igények felmérése (a támogatási kérelem benyújtásáig megvalósult).

A megvalósítás során:

  1. A humánerőforrás tekintetében: projektmenedzsment (1 fő projektmenedzser, 1 fő pénzügyi vezető), a paktumkoordinátor (1 fő), szakmai megvalósítók (3 fő) és munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtók (kb. 5 fő) folyamatos biztosítása.
  2. A szakmai program tekintetében: paktumiroda biztosítása, eszközök beszerzése, szakmai anyagok kidolgozása a 2. mérföldkő szerint; majd a célcsoport részére bér és bérköltség támogatása, kapcsolódó egyéb költségek, képzéshez kapcsolódó támogatás biztosítása; munkaerőpiaci tevékenységek biztosítása, kötelező nyilvánosság elemek biztosítása; projekttel összefüggésben végzett kommunikációs tevékenységek (pl. rendezvény, sajtócikkek, szórólap), foglalkoztatást elősegítő rendezvények. A megyei önkormányzat és a Kereskedelmi és Iparkamara nemcsak mint kötelező konzorciumi partner, illetve paktumszervezet kerülnek bevonásra, hanem azáltal, hogy a megyei és a megyei jogú város paktumában is partnerek, munkájukkal a tevékenységek összehangolását, a szinergia megvalósítását, a párhuzamosságok kiküszöbölését is tudják biztosítani.

A projekt megvalósításának időpontjában a Kormányhivatal három jelentős foglalkoztatási projektet (GINOP-6.1.1-15, GINOP 5.1.1-15 és GINOP 5.2.1-14) valósít meg. A fenti programok a foglalkoztatási paktummal összehangoltan tudnak működni, a rendelkezésre álló humánerőforrás-kapacitásokat az induló projekt hátrányosan nem érinti, a projektmegvalósítás időszakára a kiírásnak megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező humánerőforrás felvételre és/vagy beszerzésre kerül. A Kormányhivatal korábbi projektek fenntartási időszakából származó eszközparkkal rendelkezik, amelynek egy részét a projekt rendelkezésére bocsátja.

Várható eredmények: Közvetlen hatásként fokozódik a járáson belüli együttműködés, a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolása. Folyamatossá válik a szereplők közötti kommunikáció, adatszolgáltatás. Hangsúlyosabbá válik a gyakorlati képzés, javulnak a foglalkoztatási mutatók, az álláskeresők száma mérséklődik. Multiplikátor hatásként csökken az elvándorlások száma, javul a térség népességmegtartó ereje.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2018. 10. 31.

A projekt azonosító száma: TOP-5.1.2-15-KO1-2016-00002

Hírlevél

Statisztika

Ma525
Tegnap433
Ezen a héten1705
Ebben a hónapban9633
Összes698465

Látogatók Infói

  • IP címe: 3.88.16.192
  • Böngésző: Unknown
  • Böngésző verziója:
  • Operációs Rendszer: Unknown

Ki van Online

2
Elérhető

2024-03-28

 

kormany.hu

 

kemkh