Nyomtatás

Foglalkoztatási paktum megvalósítása a Kisbéri Járás területén

 

Legfontosabb projektesemények:

2018 október 26-án a projekt eredményeiről sajtóhirdetés jelent meg a 24 órában.

2018 október 11-én a megyei foglalkoztatási paktum projekt záró rendezvényén bemutatásra kerültek a kisbéri projekt eredményei is.

2018 október 8-án Kisbéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében lezajlott a projekt záró rendezvénye, valamint Irányító Csoport ülése. A projekt eredményeit széles körben terveztük elterjeszteni, ezért az ülésen jelen volt a Foglalkoztatási Fórum 17 tagszervezete közül 12 szervezet képviselője is, tehát mind a Fórum, mind pedig az Irányító Csoport szavazatképes volt. A paktum záró rendezvényét, egyben az Irányító Csoport 6. ülését Bozori Zsuzsanna, az Irányító Csoport elnöke nyitotta meg. Az előzetesen kiküldött napirendi pontokat egyöntetűen elfogadta a Fórum és az Irányító Csoport. Az első napirendi pontnál „A paktum minősítési eljárás lefolytatása” volt. A Magyar Államkincstár és a Pénzügyminisztérium által szeptember közepén megküldött sablontáblázatot az időközi minősítés adataival töltöttük fel, ez került a paktumszervezet elé. A minősítési táblázat főként a paktum felállításával és működésével kapcsolatos kérdésekből és válaszokból áll. A minősítő táblázatot a paktumszervezet elfogadta, és azóta benyújtásra is került a Közreműködő Szervezetnek, valamint a Pénzügyminisztériumnak is. Második napirendi pontként a projekt eredményeinek bemutatása következett. Elhangzott, hogy az 59 projektbe bevont ügyfél közül a legtöbb a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek, az alacsony iskolai végzettségűek, az 50 év felettiek és a roma nemzetiségűek célcsoportba került. Mintegy 360 munkaerőpiaci szolgáltatási (mentorálás, tanácsadás) alkalom valósult meg szeptember végéig. 31 ügyfél került foglalkoztatásba, ebből 5 egyéni vállalkozást indításához kapott támogatást. A 26, térségben működő, bérjellegű foglalkoztatási támogatásban részesült munkáltató túlnyomó többsége (92%) mikro-, illetve kisvállalkozás, tehát a támogatások nagy része a helyi KKV-khoz került. A projekt eredményei záró kiadványban jelennek meg, melynek tervezete kiküldésre került a paktumszervezet részére.

2018 szeptember 19-én Kisbéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében lezajlott a projekt hatodik Foglalkoztatási Fórum és ötödik Irányító Csoport ülése. Az első napirendi pont a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről szóló volt. A Fórum egyöntetűen (10 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül) elfogadásra javasolta a munkaanyagot az Irányító Csoport számára. A 2. napirendi pont a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről szóló beszámoló volt, ezt is elfogadta a Fórum. A 3. napirendi pont a projekt aktuális helyzetéről szóló tájékoztató volt. Elhangzott, hogy a vállalt indikátorokat sikerült Kisbérnek teljesítenie, mind a munkaerőpiaci programokban résztvevők száma, mind pedig a képzési kötelezettségeket illetően. A foglalkoztatási támogatásban részesültek jelentős hányadát képviselik a mikro- és kisvállalkozások (92 %), ágazati megoszlás szerint pedig a kereskedelem és a gépjárműjavítás mutat kiugró számot. A projektbe bevontaknál a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek, az 50 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségű, valamint a roma célcsoportok jelentősek. Utolsó napirendi pontként a paktum minősítési eljárás lefolytatásának előkészítése, valamint a paktum működés monitoring folyamatának összeállítása került tárgyalásra. A Fórum egyöntetűen elfogadásra javasolta a Pénzügyminisztérium által megküldött paktumminősítési táblázatot, valamint az összeállított monitoring beszámoló dokumentumot az Irányító Csoport számára. Az Irányító Csoport egyöntetűen elfogadta az előterjesztéseket a Fórum során megtárgyaltaknak megfelelően.

2018 augusztus 31-ig összesen 59 fő került be a projektbe, ami azt jelenti, hogy az előző hónaphoz képest plusz 3 fő került be a projektbe, tovább növelve a már teljesített indikátorértéket (56 fő). Foglalkoztatásba összesen 34 fő került, ebből 5 fő a vállalkozóvá válásához kapott támogatást.

2018 augusztus 25-én mind a 8 ügyfél sikeresen elvégezte a targoncavezető képzést. Ezzel a projektben vállalt 25 fő képzése feltétel teljesült, hiszen összesen 27 fő szerzett szakmát.

2018 augusztus 1-jével elindult a targoncavezető képzés, melyben a projekt célcsoportjából 8 fő kezdte meg az oktatást.

2018 július 31-ig összesen 56 fő került be a projektbe, ami azt jelenti, hogy a bevonási létszám indikátort a projekt teljesítette. Foglalkoztatásba összesen 31 fő került.

2018 június 30-ig összesen 48 fő került be a projektbe, ami 85%-os indikátor teljesítést jelent.

2018 június 13-án Kisbéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében lezajlott a projekt negyedik Irányító Csoport ülése. A rendezvényt Bozori Zsuzsanna, az Irányító Csoport elnöke nyitotta meg. Köszöntőjét követően első napirendi pontnak megfelelően beszámoló következett a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről. Hozzászólás, javaslat nem hangzott el. Ezt követően a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről szóló előterjesztés került napirendre. A rendezvény 3. napirendi pontjában Galgovics Tamás szakmai megvalósító ismertette a projekt aktuális helyzetét. Kiemelte, hogy a 46 fős bevonási arány 82%-os teljesítést mutat, a célcsoportnak juttatandó támogatások kötelezettségvállalásai pedig összesen 45 MFt-ot jelentenek, ami 73%-os teljesülés. A célcsoport tekintetében jelentős a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek és az alacsony iskolai végzettségűek aránya, de jelentős az inaktívak, az 50 év feletti, valamint a roma nemzetiséghez tartozó álláskeresők bevonása is. Az Irányító Csoport egyöntetűen elfogadta az előterjesztéseket.

2018 május 31-ig összesen 46 fő került be a projektbe, ami 82%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 29 fő támogatással foglalkoztatásba került.

2018 április 30-ig összesen 43 fő került be a projektbe, ami 77%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 26 fő támogatással foglalkoztatásba került.

2018 április 23-án Kisbéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében lezajlott a projekt ötödik Fórum és Irányító Csoport ülése. A rendezvényt Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere nyitotta meg. Köszöntőjét követően első napirendi pontnak megfelelően Léránt-Kuncze Katalin, a Kisbéri Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője beszámolt a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről. Ezt követően Holczinger Melinda partnerségi koordinátor beszámolt a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről. A rendezvény 3. napirendi pontjában Galgovics Tamás szakmai megvalósító ismertette a projekt aktuális helyzetét. A Fórum egyöntetűen (9 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül) elfogadásra javasolta a dokumentumokat az Irányító Csoport számára. Ezt követően lezajlott a projekt Irányító csoportjának 3. ülése is, melyen a jelen lévő tagok egyhangúlag elfogadták a Fórum által megszavazott beszámolókat.

2018 március 31-ig összesen 34 fő került be a projektbe, ami 61%-os indikátor teljesítést jelent. Közülük 17 fő támogatással foglalkoztatásba került.

A konzorciumi partnerek legalább 25 fő képzését vállalták. A projektben 2018. februárjában befejeződött az Építő- és anyagmozgató gép kezelője (targoncavezető) képzés, melyen a résztvevők gépkezelői jogosítványt is kaptak. Mind a 19 fő sikeresen teljesítette a képzést, folyamatban van a foglalkoztatásba helyezésük.

2018 februárjában elkészült a projekt szóróanyaga (leporello) 1000 példányszámban.

2018 február 28-ig 5 fő került bevonásra a projektbe, sikerült mindegyiket támogatással foglalkoztatásba helyezni.

2018 január 31-én, Kisbéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében lezajlott a projekt negyedik Fórum és Irányító Csoport ülése. A rendezvényt Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos és országgyűlési képviselő asszony nyitotta meg. Köszöntőjét követően az első napirendi pontnak megfelelően Léránt-Kuncze Katalin, a Kisbéri Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője beszámolt a járás munkaerőpiaci és foglalkozatási helyzetéről. Ezután Holczinger Melinda partnerségi koordinátor beszámolt a paktumirodának az elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről. A harmadik napirendi pontban Hajasné dr. Hertelendi Valéria főosztályvezető asszony ismertette a projekt aktuális helyzetét. A Fórum, egyöntetűen (9 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül) elfogadásra javasolta a dokumentumokat az Irányító Csoport számára. Ezt követően lezajlott a projekt Irányító csoportjának 2. ülése is, melyen a jelen lévő tagok egyhangúlag elfogadták a Fórum által megszavazott beszámolókat.

Mivel a projekt előkészítési szakaszának lezárása a tervezettnél hosszabb ideig húzódott el, ezért Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott 2018. január 10-ei döntése nyomán megkezdődött az ügyfelek bevonása a projektbe, és ezzel párhuzamosan munkaerőpiaci szolgáltatások (információ nyújtás, mentorálás, tanácsadás) nyújtása részükre.

2017 október 13-án benyújtásra került a projekt előkészítési szakaszát lezáró 2. mérföldkő beszámoló, melyhez csatolásra kerültek a stratégiai dokumentumok is. Ezt követően a főkedvezményezett Kormányhivatal kezdeményezte az előkészítést lezáró támogatási szerződés módosítását.

2017 november 27-én megtörtént a szerződéskötés a külső munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtókkal.

2017 szeptember 29-én Kisbéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében lezajlott a projekt harmadik Fórum ülése, valamint az Irányító Csoport alakuló ülése. A Fórumon a paktumszervezet 16 jelenlévő tagképviselője az Irányító csoport számára elfogadásra javasolta a Kisbér Járási Foglalkoztatási Stratégiát, mely tartalmazza az Akciótervet, a 3 projekttervet és a Paktum menedzsment szervezet éves munka- és költségtervét is. Szintén elfogadásra került a Munkaprogram. A Fórum az Irányító Csoport önkormányzati képviselő tagjának Ete Község Önkormányzatát, a képző intézmények képviselő tagjának a Tatabányai Szakképzési Centrumot szavazta meg, 16 egybehangzó igen szavazattal. Ezután megkezdődött az Irányító Csoport alakuló ülése, ahol megalakult az Irányító Csoport, valamint megválasztásra került az elnök és az elnökhelyettes személye. Az ülésre mind a 6 szervezet delegált szavazó személyt. Mivel az Ügyrendben felsorolt ICS tagok, valamint a Fórumon megszavazott szervezetek elfogadták a tagságot, ezért a projekt Irányító Csoportja az alábbi tagokból állt fel: Kisbér Város Önkormányzatának képviselője (1 fő), a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal képviselője (1 fő), a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat képviselője (1 fő), a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselője (1 fő), a járási önkormányzatok képviselője: Ete Község Önkormányzatának képviselője (1 fő), a képző intézmények képviselője: a Tatabányai Szakképzési Centrum képviselője (1 fő). Az Irányító Csoport egyöntetű 6 igen szavazattal elnökének Bozori Zsuzsannát, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Kisbéri Járási Hivatalának hivatalvezetőjét szavazta meg, elnökhelyettesének pedig Steindl Balázst, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnökét választották meg. Ezután megtörtént az Irányító Csoport Munkatervének ismertetése, valamint elfogadása. Következő napirendi pontként az ülés első részében, a Foglalkoztatási Fórum keretében tárgyalt stratégiai dokumentumok elfogadása történt meg.

2017 augusztus 31-én Kisbéren, a Polgármesteri Hivatal dísztermében lezajlott a projekt második Fórum ülése. A helyszínt Kisbér Város Önkormányzata biztosította. Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott úr megnyitója után Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a vendégeket. Ezután Sinkovicz Zoltán, Kisbér Város polgármestere is örömét fejezte ki az együttműködéssel kapcsolatban, majd dr. Szerencsés László, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is üdvözölte a jelenlévőket. A rendezvényen a 16 jelenlévő paktumszervezeti tag által egyhangúlag elfogadásra került az Együttműködési Megállapodás, az Ügyrend – Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a Megállapodás ünnepélyes aláírására is sor került. A program második felében Varga Péter, a NexCon Kft. képviseletében röviden összefoglalta a stratégiával kapcsolatos észrevételeket.

2017 augusztus 21-én lezajlott a kisbéri Polgármesteri Hivatalban a projekt első, egyeztető Fórum ülése. A konzorciumi vezetők képviselőin kívül a rendezvényen jelen voltak a leendő foglalkoztatási paktumtagok képviselői is. A Kisbéri Járási Hivatal Vezetőjének, Bozori Zsuzsannának megnyitója után Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere is köszöntötte a vendégeket. Ezután Léránt-Kuncze Katalin, Kisbér Járás Foglalkoztatási Osztályának vezetője ismertette a projektet. A program második felében Makai Attila, a NexCon Kft. képviseletében bemutatta a kisbéri járás már elkészült Megvalósíthatósági Tanulmányát, a készülő foglalkoztatási stratégia és akcióterv első verzióját (munkapéldányok), melyeket a résztvevők a végleges elfogadásig véleményezhetnek. Ezt követően Holczinger Melinda paktum koordinátor bemutatta a következő ülésen aláírandó Együttműködési Megállapodást.

2017 tavaszán-nyarán megtörtént a kapcsolatfelvétel a leendő paktumszervezeti tagokkal.

2017 tavaszán-nyarán a Kormányhivatal biztosította a projekt megvalósításához szükséges szakmai munkatársakat (partnerségi koordinátor, projektmenedzser, pénzügyi vezető, szakmai megvalósító).

2017 május 15-én elindult a projekt megvalósítási időszaka.

2017 május 11-én aláírásra került a projekt Támogatási Szerződése.

 

A kedvezményezett (konzorciumvezető) neve: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Konzorciumi partner: Kisbér Város Önkormányzata

A projekt címe: Helyi foglalkoztatási együttműködések megvalósítása a Kisbéri Járásban a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolása érdekében

A szerződött támogatás összege: 86 000 000 Ft

A támogatás mértéke: 100%

Kötelezően bevonandó partnerek: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (szinergia biztosítása a megye többi paktum projektjével)

A projekt hatóköre: Kisbéri Járás

Támogató alap: Európai Unió, Európai Szociális Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásban

Megvalósítási időszak: 2017. május 15. – 2018. október 31.

Mutatószámok (teljesítendő indikátorok):

       Munkaerőpiaci programba bevonandók száma:                           56 fő

       Álláshoz jutók száma (min. 6 hónapig foglalkoztatva):                 25 fő

      A támogatás után 6 hónappal állással rendelkezők száma:   7 fő

Képzésbe bevonandók száma: 25 fő.

A projekt tartalmának rövid bemutatása:

A projekt Kisbéri járásban való megvalósítása, a járás fejlettsége szempontjából kiemelt fontosságúnak mondható. A térségben az ipari termelés a legjelentősebb, ezen belül a feldolgozóipar, a gépjárműjavítás és alkatrészgyártás, valamint a kereskedelem a húzó ágazatok. A városban kiemelten, de a járás többi részében is döntő többségben a szakképzett, vagy betanított fizikai dolgozók iránt nagy a kereslet.

 

A projekt célja, hogy a paktum a helyben jelentkező munkáltatói igényekre minél teljesebb körű programot tudjon megvalósítani képzési, bér- és bérköltség támogatások, munkaerő-piaci szolgáltatások, illetve ezek kombinációja révén.

A projekt közvetlen hatásaként fokozódik a járáson belüli együttműködés, a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolása, folyamatossá válik a szereplők közötti kommunikáció, adatszolgáltatás.

 

A munkaerő-piaci helyzetre megoldást kínáló képzések és a kapcsolódó tevékenységek hozzájárulnak a járás gazdasági fejlesztéséhez, a hátrányos helyzetű munkavállalók, a közfoglalkoztatottak nyílt munkaerőpiacra történő visszatéréséhez, melynek köszönhetően javulnak a foglalkoztatási mutatók, multiplikátor hatásként pedig csökken az elvándorlások száma, javul a térség népességmegtartó ereje.

 

A projekt célcsoportjai a hátrányos helyzetű, és inaktív, álláskereső személyek:

 

A helyi foglalkoztatási együttműködés keretében a Kisbéri Járás területén Foglalkoztatási Paktum programot valósít meg a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, mint konzorciumvezető és Kisbér Város Önkormányzata, mint konzorciumi partner.

 

A területi lehatárolás a Megyei Önkormányzattal és a többi helyi területi szereplővel közösen történt. A projekt teljes időszakában a projektgazda kiemelt figyelmet fordít a TOP 5.1.1-15 paktum programhoz való illeszkedésére, a tervezett tevékenységek szinergiájának biztosítására, és a párhuzamosságok elkerülésére. 

 

A projekt indokoltságát alátámasztja egyrészt, hogy a 290/2014-es Kormányrendelet értelmében Kisbér járás, mint kedvezményezett területi szereplő elkülönített indikatív keretösszeggel rendelkezik, ugyanakkor az előkészítés során a helyzetfelmérés (kérdőív, interjú) előzetes eredményei alapján az látszik kirajzolódni, hogy mind a gazdasági szereplők, mind a települési önkormányzatok részéről van érdeklődés a paktum, és az általa kínált lehetőségek iránt.

 

A projekt két fő komponensből áll:

 

A paktum megállapodás keretében létrejött aktualizált munkaerő igényfelmérések fogják a pontos OKJ-s és/vagy egyéb képzési igényeket kijelölni.

 

A konzorcium a költségvetés több mint 70%-át a célcsoport támogatására fordítja.

 

A járás több települése óvodai, bölcsődei intézményfejlesztést megvalósítását tervezi TOP ERFA beruházásból, melyhez a kapcsolódó gyermekellátási kapacitások humánerőforrás igényeit a projekt támogatja.

 

Tervezett tevékenységek

 

Az előkészítés során az előzetes helyzetelemzés (munkáltatók, leendő paktumtagok célcsoporti személyek kérdőíves felmérése) és az előzetes programterv megalkotása, a paktumtagsági igények felmérése a támogatási kérelem benyújtásáig megvalósult. A Megvalósíthatósági Tanulmány elkészült.

 

A megvalósítás során

  1. Humánerőforrás biztosítása a projektmegvalósítás időszakában: projektmenedzsment (projektmenedzser és pénzügyi vezető), paktumkoordinátor, szakmai megvalósító(k) és munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtók.
  2. A szakmai program megvalósítása:

 

A projekt azonosító száma: TOP-5.1.2-15-KO1-2016-00001